Hétköznapok, életek 7.
Útközben kellemesen éreztem magam, szerettem a hangját, a csacsogása legbelül folyamatosan valami pengetős hangszer lágy dallamaiban végződött. Imádom a sok beszédet, mert rengeteg információt hordoz, és nincs olyan, hogy zavaró, talán egy esetben, ha gyakran ismételt elemekből áll.
Éppen elég is volt megjegyeznem, amiket mondott, csúcson járatta az agyam, de egyben érdekes sztorikat is hallhattam a múltjából. Időnként bólogattam, néha rá majd persze mindig az utat nézve, talán csak egypercnyire lehettünk a fürdőtől. Egy pillanatra megállt a beszédben, ezt gyorsan ki is használtam.
- Hogy mit is mondtál, bocsánat, de nem figyeltem… - kamuztam teljes mértékben, de próbáltam komoly maradni.
- Na nem mondod, Laci, hogy nem figyeltél? - nyitotta tágra szemeit és látszólag képtelen volt elhinni, hogy nem figyeltem.
- Nem figyeltem, ne haragudj… - mondtam, minden érzelem nélkül.
Közben megérkeztünk, beállva a parkolóba odafordultam hozzá.
- Zita, élményekben gazdag gyerekkorod volt, hiszen majdnem nem tanultál meg biciklizni, mert olyan rossz biciklit kaptál, amivel csak a baj volt. Sokáig rövid hajad volt, az utóbbi tizenkét évben hosszú, ráadásul nem fested, még próbálsz lépést tartani az ősz hajszálak kinyírásával. De nem érted, hogy miért nem viselt meg az élet annyira, hogy beleőszülj, amikor egy élhetetlen kapcsolatban teltek az éveid. A fiaddal jó a kapcsolatod, pedig az apja, mint ahogy a fiad elmondta, rengeteget tett azért, hogy elidegenítse tőled. Szereted a vizet, szereted a közösséget, ezért is tartod jó ötletnek, hogy eljöttünk. Hirtelen és kivonatosan, és persze, figyeltem minden szavad, csak hát én ilyen élvezkedős figura vagyok, láthatod nekem is vannak rossz tulajdonságaim. - összegeztem, csak úgy, olyan hevenyészett módon, közben láttam, hogy megenyhül, majd mosolyog.
- Tudod Laci, ilyen közel voltam ahhoz, - mutatott egy picit a két ujja majdnem összezárásával – hogy elmondjam, hogyan kell viselkedni egy igazi férfinak. De látom, te rutinos vagy ezekben a viccekben, és be kell ismernem azt is, hogy nem tudom, talán valami perverz, különös módon, de tetszett ez az egész. - nevetett fel. - Na gyerünk, te viccmájsztró, mutasd meg nekem, azokat az izmokat, legyél az én Akvamenem! - és elindultunk a parkolóból a fürdő felé, majd egy perc múlva kábé meg is érkeztünk.
Átöltözködtünk és amikor egymást fürdőruhában megpillantottuk, lett néhány mérhetetlen pillanatnyi csend.
- Hú, de jól nézel ki, akarom mondani, nagyon szép a fürdőruhád… - csak úgy tört fel bennem az igazság.
- Köszi, nekem is bejön a fürdőnacid, meg egyébként is gondoltam, hogy nem lehetsz egy havasalföldi kinézetű, hiszen az nem szereti a vizet. - nevetett hozzá.
- Mire gondoltál, melyik medencét nézzük meg? - kérdeztem.
- Gyere van egy buborékos, meleg, nincs most benne senki. - mutatott egy ülős, beszélgetős kör alakú medencére.
Jó meleg volt a víz. Felfázni tuti nem fogok gondoltam.
- Nem fázol fel benne, igaz? - kérdezte, habár nem várt választ.
Egymás mellé ültünk, viszonylag szorosan, éreztük egymás bőrét, mindketten ezt akartuk.
- Átkarolhatlak? - kérdeztem.
- Örülök, hogy megkérdezted, és persze, szeretném. - mondta határozottan.
Közel voltam hozzá, néztem a nyakát és nem bírtam levenni róla a szemem. Közben az ujjaimmal a vállát birizgáltam, vagy simogattam, vagy nem is tudom.
- Tudod Zita, az a helyzet, hogy vonzódom hozzád, jó a társaságod, szeretek veled lenni, beszélgetni, melletted újból élek. - mondtam, amit a szívem diktált.
Itta a szavaim, nemhogy nem jött zavarba, de ezt akarta hallani.
- Én is így érzek. - mondta, majd közelebb hajoltunk egymáshoz, ajkaink összeértek, és összeforrva eggyé váltunk.
A csók rövid volt, mert egy idősebb házaspár jött be a medencénkbe, a pár hölgytagja elismerően bólintott a szerelmet istenítve és megfogta párja kezét. Mi egymásra néztünk, Zita szemei csillogásában pedig látni véltem egy közös, boldog élet reményét.
Pár perc múlva, pár percnyi önfeledt mosolygás után kijöttünk a medencéből és a büfé felé vettük az irányt.
