Hétköznapok, életek 33.
Dél körül Balázsék elmentek, még ebédre sem maradtak. Délelőtt inkább csak az ökörködés ment, nem sok előrelépés történt az esküvő dolgaiban. A női szekció, - azaz Zoé és Zita -, viszont ismét fennhangon konstatálta, hogy a fiúkat nem érdeklik az igazán komoly dolgok, vagyis a nők nyugodtságának és kielégítettségének biztosítása.
- Laci, több komolyságot vártam volna tőled. – fordult oda hozzám Zita, miután mindketten a fiatalok távolodó kocsija után integettünk.
- Hercegnőm, kiengesztelhetlek valahogy? – puhatolóztam.
- Aham, szedj egy pár fürt szőlőt.
- Puszit nem kapok? – kérdeztem vissza.
- Puszit nem, de csókot azt kaphatsz…
Egy amolyan „mostmármehetsz” csók, meg egy gyümölcsöstál után már azt vettem észre, hogy a lugas felé állva azt kezdem nézni, hogy melyik fürtöt szedjem le. A sorok között járva találtam is pár gyönyörűt és érettet, de jobb lett volna egy metszőollót is hoznom, mert így azért ez elég nehezen teljesíthető szedés lesz. Az emberes fürtökhöz elég vaskos szárak tartoztak, és már éppen azon gondolkoztam, hogy visszamegyek tényleg egy vágóeszközért, amikor beúszott a látképembe egy egyszerű olló. Józsi bácsi volt az.
- Itt egy olló fiam, még ha nem is egy izmos valami. – nyújtott felém az öreg egy amolyan, mittudomén szobai ollót.
- Köszi, fater! De miért van nálad ez az olló? – kérdeztem vissza.
- Mindig van nálam olló, meg minden más is, még 19-es dugókulcsom is van… válaszolt komoly arckifejezéssel.
- Tényleg? – vágtam valami hülye fejet, legalábbis vélhetően, mert erre Józsi bá elkezdett hangosan nevetni.
- Ne tartsd fel Józsi bácsit! Már megint bolondozol, ugye? – hallatszódott a távolból Zita hangja.
- Igen, drágám. Már megyek is… - kiabáltam vissza.
- Na, látom, behódoltál a fehérnépnek! – kuncogott az öreg.
- Mint ahogy maga is… - mondtam nevetve.
- Ja, de hát nem ez a dolgunk? – tett fel valami plátói kérdésfélét Józsibá.
- De tényleg, mit keres itt? – kérdeztem komolyabbra fordítva a szót.
- Zita küldött utánad ezzel az ollóval. – válaszolt. - Azt hiszem, játszik veled ez a nőszemély. – folytatta.
- Az anyja úristenit…, tényleg úgy néz ki. – mondtam egy kis nevetgélésbe csomagolva mindezt.
Miután szedtem pár fürtöt, visszalopództam a verandára, ahol Zita mögé kerülve hirtelen hátulról megöleltem, majd egy csókot adtam a nyakára.
- Szóval szívatás volt az egész? – kérdeztem.
- Nem szívatás, hanem kompenzálás, az esküvői program elvicceléséért. – mondta kacéran, amolyan nyertes ábrázattal, mint amikor valaki elmondhatja, hogy „na, ez a terv most sikerült”.
- Ja, az más. – nevettem hozzá.
- Öltözz fel valami hivatalosabba, mert külföldről jönnek megnézni a kertet, a Prank Garden-től.
- Az, mi az? – na ez volt egy értelmes embertől egy értelmetlen kérdés. - Mármint mi az a Prank Garden? – tettem fel jobban.
- Fél óra múlva itt vannak…, meg fogsz tudni mindent. – vitte sejtelmesbe a jövőt Zita, de hát ő már csak ilyen volt, csupa meglepetés.
Szóval mit volt mit tenni, mentem öltözködni, de a szemem sarkában még éppen észrevettem Józsibát is, aki éppen egy nyakkendőt készült megkötni az öltönye eleganciáját kiemelve. Hogy mi fog itt történni, hát nagyon kíváncsi voltam…
