Nicol Etta: Egyedül nem megy
Hányan kellenek egy villanykörte kicseréléséhez? Ó, hogy hányszor láttam már ezt a kérdést. Egy. Mi más is lehetne erre a válasz. Vagy mégsem?
Úgy kezdődött, hogy az étkezőasztal felett kialudt az egyik izzó. Létrára nem volt szükségem, hiszen ott állt az asztal, amire ha felálltam, és picit nyújtóztam, már el is értem. Aztán megtörtént a baj. A lámpa egyszerűen a kezemben maradt, csak a vezetékek tartották. Esküszöm, hogy nem rángattam…
Szóval van az a szitu, hogy állsz fél lábbal egy asztal tetején, a másikkal a mellette lévő széken, nyújtózol, hiszen annyira azért mégsem vagy magas, és a kezedben tartod a lámpát. Tanácstalanság? Na ez talán leírja, amit éreztem. Nem tudtam, hogy megtartja-e a vezeték a lámpát, ha elengedem, és ha nem, akkor mi lesz az árammal? Nem igazán értek az elektromossághoz, hiszen a fizikaórákon többnyire aludtam. Gondolkoztam rajta, hogy valamit alátehetnék, de ott és akkor a kezem ügyében még csak véletlenül sem volt semmi. Ó, és említettem már, hogy rajtam kívül nem volt senki a lakásban?
Lenéztem, és a lábam mellett megpillantottam a mobiltelefonom. Újabb tanács. Ha izzócserére adod a fejed, a mobiltelefon legyen elérhető közelségben. Legjobb erre a zsebed, de bármi megfelel. Már csak el kellett érnem valahogy. Úgy nem tudtam lehajolni, hogy a lámpát is fogom, és még el is érem a telefont, mert a vezeték hossza eléggé véges volt. Pontosan kifejezve röviden véges. Úgyhogy elkezdtem mérlegelni, és végül a „hipergyors” hadművelet mellett döntöttem. Azt gondolom mindenki tudja, hogy ez mit jelent: elenged, hajol, megragad, majd felegyenesedve újra megfog.
És akkor végre a kezemben tartottam a telefont, úgy, hogy még a lámpa is a helyén maradt. Egyetlen személy jutott eszembe, akiben biztos voltam, hogy megoldja a problémát, és csak reméltem, hogy elérhető közelségben van.
– Kellene egy kis segítség – kezdtem, és már érkezett is a szokásos türelmetlen válasz. Szinte láttam, ahogy az égnek emeli a szemét. Mit is várhatna az ember úgy egyébként a tesójától.
– Na mit csináltál már megint? – kérdezte.
– Az úgy volt, hogy ki akartam cserélni az izzót, és most van egy kis gond a lámpával. Segítesz?
– Megyek… – mondta, és még hallottam a sóhajtást, mielőtt bontotta a vonalat.
