Hétköznapok, életek 4.
Kisváros ide vagy oda, a főutca kitett magáért, hosszú is volt és érdekes is egyben. Tele volt már bezárt üzletekkel, hiszen bőven benne voltunk az estében, de egy fagyizó még kitartott, így szinte ajánlgatta magát.
- Hölgyem, egy fagyit, volna kedves fogyasztani velem? - már már túlspilázva mosolyogtam Zitára, de azt is tudtam, hogy egy ilyen kérésnek nem lehet ellenállni.
- Laci, nagyon aranyos vagy, de nem kérek… - mondta.
Én a részemről el voltam képedve, hiszen ilyen szövegre még soha nemet nem mondtak. Még a szoftver is lefagyott bennem, na most hogyan álljak elő valamivel... Gondolom látszódhatott rajtam a szituáció, ezért is vagy sem, elővette a telefonját és lefényképezett, majd hangosan felnevetett.
- Lacikám, na, kész vagy teljesen, persze nyaljunk egy fagyit, csak viccelődtem az előbb... Gyere nézz ide, - rakta elém a mobilját, amelyen egy hülyén mutató faszi volt látható – ez vagy te…
- Na szuper! - nevettem fel én is. - Milyen fagyit szeretnél? - kérdeztem tőle.
- Legyen csoki, csoki meg csoki…, szeretem ha különböző ízek vannak… - majd nevetett ismét.
- Hú, furább vagy, mint én… - mondtam elismerően.
- És önnek mi lesz? - kérdezte a fagyipult túloldaláról a hölgy.
- Pisztácia van? - kérdeztem.
- Nincs, sajnos. - válaszolta.
- Na jó, nem baj… - mondtam.
- Akkor legyen egy citrom, egy puncs és... egy pisztácia… - nevettem fel, de csak amolyan lágyan.
- Nagyon vicces az Úr, de ma még csak párszor hallottam… - utalt arra, hogy ismeri a klasszikus filmes poént Bud Spencerrel és Terence Hillel.
- Oké, bocsi, akkor legyen egy citrom és két puncs. - adtam meg magam.
Zita felé fordultam és megígértem, hogy mára hagyom a poénokat, annak ellenére, hogy engem alapvetően szórakoztat.
- És, hogy hogy egyedül élsz, egy ilyen pasinak bőven lehetne barátnője? - kérdezett rá egy lényeges dologra, miközben egymás mellett sétálva nyaltuk a fagyit.
- Nem tudom, a fiatal nőkkel nem tudok miről beszélgetni, az idősebbek meg tele vannak szabályokkal vagy nem is szabályoknak hívnám. Inkább valamiféle páncél pikkelyeinek, amit a sok sérülés miatt növesztenek maguk köré. A sok feldolgozhatatlan csalódás, a sok fájdalom, a küzdés, az elvárásoknak megfelelés és hosszasan lehetne sorolni a hasonló dolgokat valahogy mély barázdákat vés a korosztályom egyedülálló nőtagjainak jellemébe... Engem is bekapott az élet, megrágott és kiköpött és nem is egyszer, de még mindig képes vagyok felállni és a fiatalkorom optimizmusával nézni a jövőbe. És talán a legfontosabb, soha nem voltam megalkuvó, inkább élek egyedül, mint egy, a kompromisszumi küszöböm alatt lévő kapcsolatban. - magyaráztam kitartóan, de láthatólag nem lankadt a figyelme.
Az én fagyim viszont majdnem úgy olvadt, mint a sarki jégsapkák, ezért gyorsításba kezdtem a nyalást illetően.
- Értem. - válaszolt a monológomra - Szóval úgy véled, hogy a mai 40-es egyedülálló nők, védekezésképpen megkérgesítették szíveiket vagy, hogy kevés a bizalmuk egy új kapcsolatra? - egész komoly képet festett, amikor a kérdése végén ránéztem.
- Nem ismerem az okokat, meg egyébként sem én vagyok a városi megmondóember, de valahol mindannyian általánosítunk, még akkor is ha nem kellene. Férfiként, kívülről nézve és ismeretlenül, az én megítélésem sem jobb, mint az átlag férfié, pedig nagy a szórás a férfiak között is. Persze, ha lenne valaki, akivel túl tudnék jutni bizonyos kérdéseken, a kérgek és pikkelyek lelazulnának és leesnének, mert egész jó fej faszi vagyok, még magamat is sikerül egész nap elviselnem… - csavartam viccesre a kérdéskör végét.
- Nekem nem mindig megy a magam elviselése, tehát te előrébb tartasz ezen a spirituális úton… - nevetett fel. - És mik azok a bizonyos kérdések? - kérdezett tovább…
Erre a maradék fagyim az utca kövére esett. Némán néztem, ahogy a fagyi lassan szétfolyik a kő vájataiban.
- Na jól van látom, hogy kínos a kérdés, ezért berekesztem a kihallgatásod… - nevetett hangosan. - Gyere leülünk, szúnyog nincs, mert tegnap lefújták a vérszívókat. - mondta, majd egy pad irányába vettük az irányt. - Tudod, mit nincs kedved, feljönni hozzám, itt lakom nem messzire? - kérdezett újból, amire gyorsan igent mondtam...
