Hétköznapok, életek 32.
A nap további része folytatódhatott volna például eseménytelenül vagy vegyes érzelmekkel átszőtten, sőt akár a köntös levarázslásával is, ha nem toppantak volna be Balázsék, Zoéval egy üveg bor társaságában. Miután mind üdvözöltük egymást, puszi, meg kézfogás meg ilyesmik, Balázs végignézett az anyján.
- Mi ez a köntös? Ez valami outdoor szerelés? – érdeklődött huncut fejjel Balázs, tekintetével közben Zoét fürkészte, aki, a „hagyd már, ugyanmár” arckifejezést vágva ült le az egyik székre.
- Éppen az előbb hancúroztunk, ezért van rajtam… - vágta ki magát Zita, közben egy pillanat alatt jött be a képbe Józsibá.
- Ezt itt felejtettem… - azzal fogta a pálinkásüveget és sarkon fordulva, még annyit mondott, hogy „sziasztok fiatalok”.
- Na most hogy is van ez? – kérdeztem viccesen mindenkitől, de Zita nevetve elrongyolt felöltözködni, Zoé félhangosan kacarászott, Balázs fején pedig kiült a döbbenet. - Isztok valamit vagy esztek esetleg? Na, együnk valamit, valami tojásos témát összedobjak? Balázs, ne most legyél szégyenlős, meg tudod kell a férfiasságnak a tojás… - élcelődtem Balázzsal.
- Ja, miért ne, igaz Zó? – nézett Balázs kérdően Zoéra
- Jaja, persze, Laci csinálhatnál egy rántottát. – válaszolt Zoé, a közben kiérkező Zita is hevesen bólogatott, majd én bementem a szükséges dolgokért, hogy a kinti tűzhelyen elkészítsem a kaját.
Zita leült a fia és a leendő menye közé. Igen-igen, hamarosan esküvő lesz, az időpont is megvan, jelenleg a szervezés zajlik.
Ja, igen, a kaja. Én nem a klasszikus módon csinálom a rántottát, hanem csak leütöm a tojásokat egy hatalmas pohárba, majd amikor már elég, fogom és a melegedő serpenyőbe öntöm majd sülés közben kavargatom, hogy felvegye a rántotta állagát. Mielőtt még a beleöntést megtettem volna, azt vettem észre, hogy Balázs egyre jobban bámulja, amit csinálok.
- Lacibá, mióta lettél Rocky? Talán azt most leöntöd a torkodon? – szellemeskedett.
- Jaja, nekem csak 1 gigám van, de azzal bármit letöltök, fiam. – nevetgéltem egy régi netes viccet idézve. - Meg neked még mindig Laci! – mondtam komolyabbra váltva, majd beleöntöttem a serpenyőbe az egész cuccot.
Aztán kavargattam szorgalmasan, kis idő múlva el is készült a rántottának kinéző kaja. Gyors szervírozás után, meg friss kenyér, meg a kertből bioparadicsom már ott is ültem a családdal egy asztalnál, a családommal.
- Mit intéztetek eddig? – kérdezte reggeli után Zita, Zoétól.
- Szinte semmit, Balázs mindig valami kivetnivalót talál a részletekben, hogy milyen asztaldísz, hogy milyen innivaló, hogy milyen zene szóljon… - kezdett kifakadni.
- Jójó, igaz, nem tudom mi van velem, hiszen én nem vagyok ilyen. – szabadkozott Balázs.
- Két szót kell csak megtanulnod, hogy működjön a párkapcsolatod, Balázs… - adtam közre a nem igazán követendőt, de legalább bölcsnek tűnök.
- Mi az? – érdeklődött Balázs.
- Na, ne már Laci! Jaj, mintha te olyan lennél… - vágott közbe Zita.
- Hogy mi? – próbálta felvenni a szálat Zoé.
- A két szó: Igen drágám! – jelentettem ki diadalittasan.
Erre mindenki felnevetett és ilyeneket lehetett hallani, hogy, „na ne már”, „ezt a hülyeséget”, „na, szépen vagyunk”, „inkább bonts egy bort”. A délig tartó időszak az esküvő szervezéséről szólt, végül is, a fiataloknak ez fontos, és ha valami fontos, azt tiszteletben kell tartani…
