Hétköznapok, életek 20.
Elkészült a kávé.
- Nem kérek az igazán különleges feketédből Laci, még várok a doppingokkal, nehogy valami baj legyen. - mondta.
- Jó, persze, mondjuk én is végig gondolhattam volna, hogy mi az ami praktikus ebben az esetben.
- Hagyd a fenébe… - mondta legyintése közben Zita.
- Utazzunk el, hagyjuk magunk mögött a múltat. - folytatta Zita, hangjában valami lezárásszerű hanglejtés is ott vibrált.
Én csak bámulással tudtam viszonozni a kérdésszerű kijelentését, még a kávéscsésze is a szám előtt kezdett várakozni, de végül megszólaltam.
- Jó, nagyon jó… - vittem fel a hangom – gyere elmegyünk palacsintázni, magunk mögött hagyjuk a házat… - mondtam meg persze szélesen mosolyogtam hozzá, majd mellé ültem és átkaroltam a derekát végül a szemébe néztem. - Gyönyörű szemeid vannak, benne van az egész Univerzum. - mondtam halkan.
- Laci, te ugyanolyan lökött vagy, mint mindig, semmit sem változtál és hiába tereled a témát, várom a válaszod. - nézett rám kedvesen.
- Nem változok látod, habár az emberek se változnak, legfeljebb ügyesebben fedik el a valódi énjüket. - mondtam, de kimondva nem is látszott nagy okosságnak. - Zita, persze utazzunk el, mindegy hova, csak együtt legyünk. Úgy érzem, hogy mélyen ismerlek, valahonnan régről, előző életekből. - súgtam a fülébe könnyes szemmel.
Ő is hozzám bújt, összeért az arcunk, éreztem, ahogy áradnak az energiák, egy nagy eggyé váltunk. Megállt az idő, megszűnt a külvilág, a figyelem ezen a belső egységen belül ragadt.
Ez az állapot hosszú perceken keresztül tartott, míg le nem vertem a csészém az asztalról, ami a lábfejemre esett és egészen a küszöbig gurult zakatolva, a fülén keresztül forogva. Mindketten néztük ezt a fura eseményt, tudtuk, hogy ez egy jel volt, hogy megúsztuk az incidenst Zsolttal és azt is tudtuk, hogy le kell lépni egy időre, mert különben nagyobb baj fog történni.
- De egy palacsintázás még belefér, ugye? - kérdésem tökéletesnek bizonyult, hogy ebből a mély érzelmi állapotból valahogyan visszatérhessek a megszokott valóságomhoz, ami rosszabb minőségű volt, de ébren tartott.
Zita mosolygott és bólintott. - Szerintem, igen. Menjünk. Én is fahéjasat szeretnék. - mondta, majd felállt mellettem.
- Oké, de egy csók és ölelés is jár még előtte igaz? - kérdeztem, és magamhoz húztam majd hosszasan, forrón megcsókoltam.
Amikor újból a szemeibe néztem, boldog szemeket láttam, ez az ami hiányzott egész addigi életemben.
- Na jó, mehetünk. - mondta, majd magunk mögött becsukva az utcakaput, beszálltunk a kocsiba és a palacsintázó felé vettük az irányt.
A kocsiban csend volt, mindent mondani akartam, de semmit se tudtam, ezt meg is osztottam Zitával.
- Annyi mindent szeretnék mondani, hogy semmit sem tudok. Miért van ez így? - mondtam, majd kérdeztem Zitát.
- Túl sok minden történt mostanában, túl sok a fel nem dolgozott történés. Legalábbis azt hiszem… - mondta Zita.
- Én is hasonlóan vagyok, csak merengek, de a szavak nem jönnek. Ezért gondoltam, hogy el kellene utazni. - folytatta.
- A csésze megerősített minket, további bajok lesznek, ha maradunk. - mondtam egyetértően.
Közben megérkeztünk a palacsintázós büfékocsihoz, ez volt a kisváros második büfékocsija, az összesen kettőből. A kocsiból magamhoz fogtam két lapos kispárnát, amire Zita értetlenül mosolygott, de végül nem kérdezett semmit. Mit mondjak, hát itt is ismertek.
- Laci bácsi! Csókolom! - köszönt már jó előre, druszám, Laci, mindkettőnknek.
- Dicsértessék Laci fiam! - viszonoztam.
- Szia! - köszönt Zita is a srácnak.
- Tíz fahéjasat szeretnénk, Lacikám, ide az asztal közepére. - mutattam az ujjammal a helyet, majd az egyik kispárnát Zita székére tettem, a másikat pedig az enyémre.
- Mindig meglepődöm rajtad... - mondta.
- Pedig nincs ebben semmi különleges, óvni kell azt a csodás feneket... - nevettem fel óvatos, amolyan kontrollált módon.
- Majd adok én neked olyan csodát. De lökött vagy... - súgta felém miközben közelebb hajolt hozzám.
Mosolyogtunk egymásra és fürkésztük is a másikat. Egy eszméletlen jó dolognak és roppant lenyűgözőnek találom azóta is a szemet, mert többet ki lehet vele fejezni, mint szavakkal. Szóval élveztem a szemezést.
Megérkezett a palacsinta is, tekintetünk a kupac gőzölgő élvezetre tevődött át, fogtunk egyet-egyet és átadtuk magunkat a gyönyörnek...
