Hétköznapok, életek 19.
Érdekes film volt, tele vicces jelenettel. Olyannal, amin nevetni képtelenség, inkább a döbbenet ül ki az ember arcára, legalábbis először, én kimondottan szomorú leszek tőle. Már jócskán este volt, így a lefekvéshez készültem.
De egyszer csak csengett a mobilom és a legbelül már várt hívás volt, Klaudia, Zsolt barátnője. Miután felvettem, először csak sírást hallottam, majd azt, hogy szia, Klaudia vagyok. Nem emlékszem, hogy valaha is köszönt volna, lehet, hogy nem is ő volt az, habár hasonlított a hangja, így kénytelen voltam elhinni.
- Szia. - válaszoltam.
- Tönkrement az életem, az életünk, most mit csináljak, a harmadik hónapban is vagyok, mi lesz velem? - hangosan sírt a telefonban, alig értettem, hogy mi is van.
- Nem tudom Klaudia, van az úgy, hogy nem a megfelelő embert sodorja elénk az élet. Meg olyan is van, amikor rajtunk kívül álló okok miatt, csak úgy egyszerűen tönkremennek a dolgok. Ez van. Nekem csak köszönhettek, hiszen miattam nem lett Zsoltból gyilkos, mert akkor még a műanyaglakat is rárohadt volna a börtönben. - próbáltam nyugtatni.
- De ez nem igazság, én nem tehetek semmiről. - folytatta.
- Azt nem tudom, te érzed, de Zsolt majd kimászik belőle, mert olyan, mint egy macska, ő mindig talpra esik. - próbáltam nyugtatni.
- Miattad van az egész, meg Zita miatt, mit kellett kavarnotok egymással? - vádaskodott Klaudia.
- Na, ide figyelj, rossz a megközelítés, mert te is tudod, hogy évek óta a szeretőd. Egy ilyen szitu általában váláshoz vezet és egy válásnál pénzekről is szó esik. Zsolt döntése volt, hogy elhajlik az irányodba, és a te döntésed volt, hogy engedsz neki, hiszen tudtad, hogy felesége van és, hogy az ki is pontosan. Szóval nagyanyám úgy mondaná, hogy kifőztétek ezt az egészet, ezért illik meg is enni. Kérlek gondolkodj el mindezen, nyugodj le, viseld el, éld túl és nézz a jövőbe, vizsgáld meg mi mennyit ér neked, ez a tanácsom. Vannak kerekek az életben, amik forognak, egyszer lent és egyszer fent. Örülj annak, ha neked olyan kereked van, ami forog, mert hidd el emberek tömegei élnek ebben az országban, ahol a kerekek leragadtak a sárban és sem előre és sem hátra nincs mozdulás. - magyaráztam, hogy számtalan lehetősége van, csak meg kell tanulnia az elengedést is adott esetben.
- Hát jó… - mondta, majd megszakadt a hívás.
Így sem rossz, gondoltam, micsoda mozgalmas napok, micsoda egy hülye világ. Úgy döntöttem, inkább lefekszem, jobb ha véget ér most már a nap, holnap is fújnak a régi szelek, szóval nem maradok le semmiről.
Aztán másnap 4-ig munka, 4-től Zita. Ez ismétlődött még két napot, majd 21-én, szombat délelőtt hazahoztam.
- Jó itt lenni veled. - mondta a nappaliban, picit később pedig kényelmesen helyet foglalt a kanapén.
- Szinte hiába jártam be hozzád, leírhatatlan mennyire hiányoztál. - válaszoltam és oldalról átöleltem. - Kérsz egy teát vagy valamit? Hozzak egy lángost esetleg vagy palacsintát? Vagy mondd mit szeretnél. - kérdezősködtem.
- Téged akarlak, ne menj sehova. - mondta és egyre jobban húzott magához.
Jó volt összebújni vele, habár a jó, mint szó közel sem takarta azt a minőséget, amit bennem keltett. Ez egy megnyugvás volt, hogy a közös élet mégiscsak folytatódik, és, hogy kaptunk még egy esélyt. Persze, valóban el lehetne gondolkodni azon, hogy miért történnek ilyen dolgok emberekkel, hiszen mi is csak kénytelenek voltunk elviselni a számunkra rosszat, más opció nem létezett.
- Én iszok egy kávét. - mondtam. - Ha gondolod gyere ki a konyhába. - folytattam.
- Gyerünk. - válaszolta és belém karolva átmentünk a konyhába, ahol Zita leült az asztalhoz.
Felraktam egy kávét a szokásos kotyogós főzőn, annak ellenére, hogy mindenféle géppel el voltam látva, mivel fanatikus kávéfőzőgép gyűjtő voltam.
- Képzeld, két napja talán, este hívott Klaudia. - említettem meg Zitának a hívást, már majdnem elfelejtettem.
- Na, nem is mondtad. És mit akart? - kérdezte.
- Elfelejtettem, valószínű azért, mert nem találtam fontosnak és átkerült a nem fontos kategóriába, itt belül. - válaszoltam és mutattam a fejemre. - Aggódott, hogy mi lesz vele és, hogy terhes, a harmadik hónapban van. Azt is a fejemhez vágta, hogy miattunk, az, hogy egymásba bonyolódtunk rontotta el az életét. - meséltem a sztorit.
- Micsoda kis rohadék, éveken át a szemembe hazudott és most sem tud mást csak vádaskodni. - mondta szokatlan nyugodtsággal Zita.
- Hát igen, mondtam neki, hogy ők főzték ki az egészet még évekkel ezelőtt, mostanra pedig elkészült, szóval meg kell enniük, nincs mese. Mondtam neki, hogy Zsolt majd kimászik a dolgaiból, hiszen ő egy igazi túlélő. - meséltem tovább a hívás részleteit.
- Értem, mondott még valamit? - kérdezte Zita.
- Semmit, pontosabban annyit, azt hiszem, hogy hát jó és kinyomta a telefont. - értem a párbeszéd végére.
- Jellemző Klaudiára, még ő van megsértődve, ha nem a számára kedvező módon történnek az események. - nyugtázta Zita
