Hétköznapok, életek 17.
Zsoltot végül kivitték a kórteremből, amit már éppen javasolni akartam. További rendőrök érkeztek, nagy volt a nyüzsgés a kórtermen kívül. Egy idő után ketten maradtunk.
- Köszönöm. - mondta Zita.
- Nincs mit, ez természetes. - mondtam kimérten és megkönnyebbülten. - Te jól vagy? Szólj ha valami nincs rendben? - aggódással keveredett a kérdésem.
- Minden rendben Laci. - mondta Zita. - Nagyon profi voltál, ilyen ütéseket csak a filmekben látni. - mondta.
- Fiatalkoromban ígéretes karatéka voltam és sok évet eltöltöttem ebben a sportban. Ezek szerint nem volt hiába az a sok fáradtság és erőfeszítés, amit az edzések jelentettek. - mondtam, miközben szomorúság töltött el.
- Mi a baj Laci? - kérdezte Zita.
- Végül is semmi, csak a karatés éveimre gondoltam, majd egyszer elmondom, de ami most a lényeg, hogy nem mondhatod, hogy unalmas élet elé nézünk. - mondtam és persze mosolyogtam Zitára, miközben mindvégig a kezét is fogtam.
- Nem is tudom... az ilyen életet inkább filmen nézném. - mondta szenvtelenül.
Aznap még felvették a vallomásunkat, majd estefelé elbúcsúztam Zitától és hazamentem. Olyan éhes voltam, hogy minden kaját vonzónak találtam. Így aztán bekajáltam, rádobtam egy sört, és bealudtam, mint akit agyonvertek.
Reggel, az ég se tudja, hogyan, de még időben ébredtem, hogy beérjek a munkahelyre. A fotelben úgy lemerevedtem, hogy még bent az irodában sem tudtam rendesen kiegyenesedni. Bent mindenki megtapsolt. Azt gondoltam, elég fura ez a munkahely, ha már egy zsibbadást is megtapsolnak.
- Gratulálok, szép volt! - jött oda hozzám a főnök, Gábor. - Ilyet csak filmekben látni! - mondta.
Kissé értetlenül néztem. - Hogy mi? - kérdeztem.
- Nagyon komolyan lezúztad a férget. - mondta Ottó. - Fent van a neten, népszerű lettél egy pillanat alatt. - folytatta.
- Ja, aham, hát köszönöm. - mondtam és egy kicsit kihúztam magam, de csak annyira, hogy nehogy rosszabb legyen a hátamnak.
Leültem melózni, a laptopon megnéztem az üzeneteim és persze a videót is. Tényleg nagyon kafa, ahogy régen mondtam volna és nahát háromszázezer feletti a nézettségem, nem semmi. Reméltem azért, hogy ez nem eredményezi azt, hogy tömegével jelennek meg azok az emberek, akik szeretnének tőlem igazságosztást rendelni.
Magamban csak hümmögtem, de vissza kellett térnem a napi rutinhoz. Mielőtt belecsapnék a lecsóba, azaz elkezdeném a napi munkát, gondoltam, elmegyek egy kávéért az automatához.
Amikor odaértem bent volt egy srác a közvetlen mellettem lévő boxból, meg ült egy nő az egyik asztalnál és valamit iszogatott. Csinos volt, magas, az a hosszú combú típus, persze a nevét nem tudtam csak annyit, hogy ő is tervező. Nyomtam a gombot és a kávé a szokásos erősebb búgó hang mellett szépen folydogált a gépből. Mintha nézett volna, ahogyan a szemem sarkából láttam, és az a fura érdeklődő nézés volt. Na mindegy, a kávé elkészült és éppen menni készültem.
- Szia Laci, Bianka vagyok. - nyújtotta félig felállva a kezét és mosolygott is közben, valamiért nagyon fel volt dobódva.
- Szia. Kiss László. - mondtam.
- Tudom. - mondta továbbra is mosolyogva. - Volna kedved meginni egy kávét velem délután, munka után. - érdeklődött.
Hát mit is mondjak, hogy is mondjam, nehogy megsértődjön, hiszen pillanatok múlva visszautasított nővé válik.
- Ne haragudj, Bianka, én párkapcsolatban élek, szóval nem a válaszom. - mondtam félve.
- Engem nem zavar, Lacikám. - mondta, majd közelebb hajolt. - Én csak testi örömöt látok benned. - mondta halkan.
- Örülök, hogy látsz bennem fantáziát, de a válaszom nem, ne haragudj. - mondtam és kissé kezdett feszélyezni a helyzet.
- Hát jó, de tudd, hogy ha változik, rám számíthatsz. - mondta, majd ott hagyott.
Fogtam a kávét és a helyemre mentem. Meglepetésemre egy plusz széken egy nő ücsörgött. Leültem a saját székemre és felé fordultam.
- Ne haragudjon, segíthetek valamiben? - kérdeztem.
- Szia Regina vagyok és a munkaügyről jöttem, ezeket a papírokat alá kellene írnod. - mondta, majd közelebb húzódva az asztalomhoz egy csomó papírt pakolt ki a táskájából.
Hú, gondoltam magamban, már azt hittem, hogy valamit szeretne tőlem, valami magánjellegűt, de hála az égnek nem.
- Jó rendben. - mondtam és szépen sorban aláírtam mindent, amit kellett.
Miután visszapakolt a táskájába, halkan a fülembe súgta, hogy holnapután ráérne egy italra. Kényszeredetten visszamosolyogtam, mire annyit mondott, hogy majd jelentkezik még. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet, csak azért lenne, mert felkerült a rólam készült videó a netre, akkor ilyen lehet egy sztár élete? Hát nem annyira tetszett, mert kellemetlenül éreztem magam.
