Hétköznapok, életek 16.
- Tudom, hogy mindig bejöttél hozzám, mondták a nővérek és egyébként ne haragudj rám. - mondta Zita.
- Nem vagyok haragudós. - mosolyogtam vissza. - De kellene haragudnom valamiért? - kérdeztem.
- Nem kellett volna Zsolttal találkoznom. Lehet, hogy nem tudod, de ő nem csak egy kis főnök, de a cég egyik tulajdonosa is. Miután te meg én az álmaimról beszélgettünk, rájöttem, hogy a válással komolyabb pénzhez is juthatnék. - ecsetelte Zita. - Ezt mondtam is neki a lakáson, hogy harcolni fogok azért a pénzért, ami engem is megillet, mire ő azt mondta, hogy biztos abban, hogy semmi sem lesz az enyém, majd ellökött. Utána már csak arra emlékszem, hogy ma reggel magamhoz térek, mint Csipkerózsika. - folytatta, miközben megtelt félelemmel a hangja.
- Hívni kellene a rendőrséget, mert ha ellene vallasz, nem csak a pénzét fogja elveszíteni, de a szabadságát is. - mondtam izgatottan.
- Be fog jönni Zsolt, hidd el, és baj lesz. - folytattam, mire Zita bólogatott én pedig hívtam egy régi ismerősöm, aki nyomozóként dolgozott a városi kapitányságon. Miután beszéltem a sráccal, Zitához fordultam. - Nos, fél órán belül itt vannak, felveszik a vallomásod, és vélhetően rendőri védelmet kapsz, addig, amíg el nem rendelik Zsolt előzetes letartóztatását. - mondtam el, hogy körülbelül mi fog történni és hála az égnek Zita is megnyugodott.
Egyszer csak belépett valaki az ajtón, jobban mondva, Balázs és a barátnője jött meglátogatni az édesanyját. Nagyon örült mindenki mindenkinek, majd miután váltottak néhány szót, odafordultam Balázshoz. - Ne haragudj Balázs, de be sem mutatkoztam még, ez elmaradt az események miatt. Kiss László vagyok és édesanyád hódolója és rajongója is egyben. - mondtam örömködve egy kéznyújtás közepette.
- Patik Balázs. - és kezet fogtunk. - Ő pedig a barátnőm, aki mindig elvisel, Zoé. - mosolygott szélesre húzott szájjal Balázs, miközben Zoéra nézett.
- Metkes Zoé. - fordult felém és nyújtotta, amolyan női módon a kezét.
- Szia, Kiss Laci és inkább egy ölelést szeretnék. - mondtam Zoénak, aki gyorsan visszahúzta a kezét, majd megöleltük egymást.
Zita nagyon örült, hogy ilyen jól megvagyunk mindannyian és ránézésre elégedettséggel tölthette el, hogy végre lett egy családja, hiszen a férje mellett mindig felhősek voltak a közös mindennapok.
- Mindjárt itt van apám. - szólt mindenkihez Balázs, amire én és Zita összerezzentünk.
- Balázs, kérlek titeket, most menjetek el. - szólt Zita a fiához és annak barátnőjéhez.
- Jó, rendben. - mondta, majd megpuszilták és megölelték Zitát és távoztak.
- Most mi lesz? - kérdezte Zita.
- Van egy ötletem. - mondtam. - Kihúzzuk az éjjeli szekrény fiókját és beletesszük a mobilod videó felvételre kapcsolva, mert úgy jobb minőségű hangot rögzít. Én pedig behúzódok ide a függöny mögé. - folytattam és mutattam az ágy mellett lévő paraván jellegű függönyfalra. - Te pedig hagyd beszélni, ha baj lenne itt vagyok veled, beavatkozok. - mondtam.
A kórterem ajtaján kinézve a pultnál a nővér beszélt valakivel. A hangja ismerős volt, Zsolt volt az. Gyorsan bekapcsoltam rögzítésre a mobilt és beraktam a fiókba, amit azután kihúzva is hagytam.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj, ígérem. - nyugtattam Zitát, aki kénytelen volt beletörődni a helyzetbe, én pedig a függöny mögött húztam meg magam és figyeltem.
- Szia, hogy vagy? - kérdezte Zsolt Zitát.
- Már jobban… - válaszolt Zita.
- Mi történt veled? Emlékszel valamire? - érdeklődött Zsolt.
- Persze, mindenre emlékszem. - válaszolt határozottan Zita.
Zsolt lépteit hallottam, majd becsukódott az ajtó. Már éppen kinézni akartam, de végül úgy döntöttem, hogy én is kapcsolok kamerát, hogy kilássak a függöny mögül, amikor Zsolt megszólalt.
- És mire emlékszel? - volt továbbra is érdeklődő.
- Arra, ahogy a lakásunkon igényt tartok a vagyon felére, te pedig megfenyegetsz, majd hirtelen ellöksz. - mondta Zita.
- Szóval, emlékszel, de tudod, nem fogsz te engem börtönbe juttatni, meg kisemmizni sem. - szavaiból áradt az undor és a gyűlölet.
A telefonom vette őket, ez azért kissé nyugtatólag hatott, de abban a pillanatban odalépett Zitához, kikapta a feje alól a párnát, és az arcába nyomta.
Abban a pillanatban, mobillal a kezemben és őket kamerázva kiugrottam a függöny mögül, mire Zsolt hirtelen ijedtségében levette feleségéről a párnát, aki picit fulladozva, köhögve hangosan segítségért kezdett el kiabálni.
Beszaladt egy nővér, aki látva a kialakult helyzetet előkapta a mobilját, hogy videózzon, gondolta ha már segíteni úgy sem tud. Zsolt odafordult hozzám és éppen elővett egy komoly rugós kést, amire az első gondolatom az volt, hogy egy pillanat alatt szétcsapom, Zitáért és magamért leginkább.
De végül, úgy voltam vele, hogy hadd éljen a rohadék, ezért kettőt szinte előrepattanva, hogy támadható közelségbe is kerüljek hárítottam a szúrást (egy gedan barai-jal) majd egy egyenes ökölütéssel (gyaku tsuki) a műszerek melletti falnak repítettem, felelevenítve a karatés éveim.
Ekkor rontottak be az ajtón a rendőrök, akik Zsolt hátába térdelve megbilincselték. A kórházi dolgozók Zitához siettek, hogy az állapotát ellenőrizzék, Zsolt pedig hála az égnek, egyre inkább kapkodta a levegőt. Addig-addig, hogy orvost kellett hozzá hívni, én pedig kimondottan örültem, hogy a részemről fenn állt a jogos önvédelem esete, így kicsi volt az esélye, hogy problémám lesz belőle a jövőben. Szerencsétlenségére végül túlélte, így az ő történetét tovább írhatja a sors.
