Hétköznapok, életek 12.
Másnap reggel 8 után ébredeztünk csak, időnként Zitára fordultam, hogy magamba szívhassam az illatát, erre ő meg énbelém bújt viszonzásul.
- Elkésünk a munkából. - suttogtam Zita fülébe, akinek hirtelen el is akadt a lélegzete egy pár pillanatra.
- Igen, tudom, de nem érdekel. - mondta széles mosollyal.
- Ez nem igazság, hogy visszaszívatsz. - mondtam megjátszva egy kis sértődöttséget. - Van kedved egy büfés kajához? Van itt egy büfékocsi vagy mi, a sarkon. Van lángos is. - kérdeztem.
- Lángos? Ja, miért ne? - válaszolta.
Felöltöztünk, ittunk egy kávét és elindítottuk a lángos projektet. A büfé előtt volt pár ember, látásból ismertem őket, viszont ők nem látták még sohasem Zitát. Megfuttatták rajta a szemüket, majd mivel kapták a kajájukat, letelepedtek az egyik éppen előtte kirakott asztalhoz.
- Mit szeretne enni a hercegnőm? Lángost vagy esetleg palacsintát? - kérdeztem, a palacsinta szónál pedig toltam egy plusz jóleső vigyort.
- Lángos jó lesz, mondjuk sajtos, tejfölös, fokhagyma nélkül… - mondta.
- Gyuri bácsi. - mondtam a büfés embernek – két sajtos, tejfölös lesz. - meg persze ismét vigyorogtam.
- Laci bácsi, jó lenne, ha hanyagolná ezt a bácsizást, mert 26 éves vagyok, meg mert mondtam már. Tudom, hogy magának ez az öröme, de azért mégis megpróbálhatná. - mondta a srác a vége felé már nevetve.
- Ja meg nem Gyuri vagyok, hanem Dávid. - folytatta.
Zita csak hallgatta a párbeszédet, mondjuk ilyet máshol úgysem hall.
- Tudod Dávid, a szolgáltatóipar már csak ilyen, a vevőnek mindig igaza van. - mondtam nevetve.
- Laci bácsi, mit is mondott, erősen fokhagymázzam? - kérdezett vissza Dávid, aki nekem ma Gyuri, hogy holnap mi lesz, azt még nem tudom, talán Bandi, gondoltam magamban.
Közben megkaptuk a lángosokat és leültünk.
- Nagyon durva beszélgetés volt, szerencsétlen gyerek, mit ki kell bírnia. - mondta halkan Zita.
- Legfőképpen, amikor találkozunk. - vágtam rá helyeslően.
- Én úgy látom, hogy többnyire magadat szórakoztatod. - folytatta.
- Á, nem, más is élvezi, ha velem beszélhet, csak nem vallják be maguknak, viszont legbelül érzik, meg egyébként is mindannyian egymás testvérei vagyunk. Na most figyelj. - mondtam Zitának. - Dááávid! - tettem egy hangos kijelentést.
- Viszem. - szólt vissza.
Majd kis idő múlva, hozott két teát, letette az asztalunkra és visszament. Zita értetlenül nézett, hiszen a kedvenc három teafüve volt a csésze forró víz mellé rakva. Meg úgy egyébként is.
- Úristen, ez most, hogy történt? Hiszen ezek a kedvenceim, honnan tudta vagy tudtad? - kérdezte.
Én csak mosolyogtam. - Behálózok mindenkit a hülye stílusommal. - mondtam. - De egyébként csak jó megfigyelő vagyok, még a cégnél láttam, hogy mit iszol, a memóriám pedig még elég jó. - vázoltam a tényeket.
- Na, oké, de honnan tudta, hogy hozni kell valamit? - kérdezett újból.
- Tudod a negyven feletti férfiak képesek telepatikus úton is információt közvetíteni. - mondtam hitelesen előadva.
- Ja persze… - nevetett Zita.
- Jól van beismerem felhívtam mielőtt jöttünk volna. - árultam el a kulisszatitkot.
Nevetett tovább Zita. - Jaj, istenem, de egy különleges fickó vagy. - mondta.
- Remélem a különleges szó csupa jót jelent. - jelentettem ki bizakodóan.
Közben megszólalt a mobilja. - Persze, abszolút. - válaszolta, majd elkomorodott, amikor meglátta, hogy Zsolt neve van kiírva. - Felveszem, Laci, egy pillanat. - mondta, majd egy látszólag feszült diskurzus következett.
Én összeszedtem a szemetet, amit a lángosozás eredményezett, majd néhány mondatot váltottam Dáviddal. Közben Zita odajött hozzám, én pedig bemutattam Dávidnak.
- Laci mindig ilyen? - kérdezte Dávidot.
- Többnyire igen, de szeretetből teszi, ez érezhető és ez a fontos. - mondta nagyon is éretten Dávid.
- Hát jó. - nevetett Zita.
Elköszöntünk és visszagyalogoltunk hozzám, hogy megnézzük milyen lehetőségeink vannak, már ami a jövőt, ami a közös jövőnket illeti. Leültünk a nappaliban és két kávé szürcsölgetése mellett egymásra néztünk.
- Hogyan tovább? - kérdezte Zita.
- Ez egy jó kérdés. - konstatáltam. - Te mit szeretnél Zita, neked mik lennének a kívánalmaid? Milyen új munka, vagy valami önmegvalósítás vagy egyáltalán, hol és mikor? - kérdeztem.
- A legfontosabb az lenne, hogy ez az új helyzet, ne egye meg a kapcsolatunkat. Valami munkában gondolkodok alapvetően, habár lenne egy álmom, amit ez idáig nem tudtam megvalósítani. - mondta.
- Na, és mi lenne az, kíváncsi vagyok. - változtam érdeklődővé a dolog iránt.
- Nagyon szerettem volna gyógynövényekkel és fűszernövényekkel foglalkozni, termeszteni is piciben, meg bejárni az országot és időseket megkérdezni, hogy mit mire használnak vagy használtak régen. Együtt főzni nagyanyáinkkal, micsoda nagyszerű érzés lehet az. És minden információt elérhetővé tenni a neten, weboldalon vagy blogban vagy valahol. - szemem láttára szellemült át Zita.
- Ez nagyon jó. - lelkendeztem én is. - Járjuk körbe a témát, még az is lehet, hogy valahogyan, de működőképes tud lenni. - mondtam határozottan.
- Nem tudom Laci, nem kellene az álmainkat kergetni... - mondta.
Ezzel a kijelentésével határozottan nem értettem egyet.
