Tudásra inspirálva - Dr. Tóth Albert interjú

Tudásra inspirálva - Dr. Tóth Albert interjú

Az általam készített interjúk sorában jöjjön egy szokatlan, személyes hangvételű, melynek megjelenése sok évnyi előzetes munkát kívánt, olyat, mint a fellelhető háttéranyagok beszerzése, elolvasása és meghallgatása, valamint több tucat egyeztetést, levélváltást. Következzen most egy kötetlen beszélgetésnek ható, - melyet szinte mondatokként szereztem be telefonon, emailben és postai úton, - Dr. Tóth Alberttel, a Szolnoki Főiskola professzor emeritusával, tájökológussal.

XXVII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny – Kisújszállás, 2017 júniusa

Készül az interjú. A szobám csendje a hallgatóságom, zajt csak a gondolataim csapnak, ahogy ülök a laptopom előtt és rendezem az évek alatt felgyülemlett dokumentumokat. Gondolataim egyre inkább cikáznak. Az első találkozásunkkor 2017 júniusában egy azóta sem látott tudós személyt ismerhettem meg Kisújszálláson, a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyen való részvételem során. A terepi feladatok alkalmával olyan tudásból kaphattam ízelítőt, mely hasonlónak megszerzését azóta is követendőnek érzek, melyet azonban a legnagyobb erőfeszítésem ellenére sem tudok majd - nagy valószínűséggel - elérni, hiszen egy polihisztor nyomába lépni évtizedek sziszifuszi munkáját jelenti, melyet – most én mondom - meg is kell érni.

Vajon mi is legyen az első kérdés? Mivel is kezdjem? Talán ezzel, miközben hajtom a szoba levegőjét egy aktuális papírlappal, melyet a szanaszéjjel lévők közül választottam éppen.

- Berci bácsi, mondja meg nekem kérem, hogy lesz valakiből polihisztor, - mert az én szememben Ön az -, szóval mi a kulcsa, hogy az életben komplexen gondolkodjunk?

- Sokáig kell élni és tanulni…(nevet fel vagy inkább csak kuncog, majd hirtelen komolyra vált, emlékszem válaszára) De nem vagyok polihisztor, mert a mai világban olyanok már nem léteznek. Az emberiség olyan nagy mennyiségű tudást halmozott fel, hogy azt egy ember nemcsak nem birtokolhatja, de azzal még csak nem is dolgozhat épeszűen. Egyszerűen túlmutat a tudás az emberen. Meg aztán manapság kissé sarkosan igaz, de foltozva vannak a tudományok is, egyik a másikra, másik a harmadikra és így tovább. Habár ezzel kapcsolatban nagy példaképemet, Széchenyi Istvánt tudnám idézni, hogy: „folt foltra soha nem képezhet egybehangzó tökéletest, szintúgy lehetetlen, szakadozva „ma valamit és holnap ismét semmit” –féle modorral, bármi egybefüggő nagyobbszerűt létrehozni”. Ez azt hiszem, még mindig korszakos jellemrajza annak, amikor részekben lentről felfelé gondolkodunk, nem pedig egészben és horizontálisan.

Megköszönném a választ, de ez nem élő interakció, hanem valami nem is tudom..., katalogizálásra hajló visszaemlékezés. A lapok között egy kézzel írt levél kinyomtatott másolata próbál megbújni, melyet Szent-Györgyi Albert írt a kisújszállási gimnazistáknak, buzdításul.

- Berci bácsi! Mit tett hozzá az életéhez, a munkájához, a munkásságához, hogy levelezett Szent-Györgyi Albert Nobel-díjasunkkal? Volt-e időtálló üzenete annak az időszaknak?

- Az ember, és itt most a cselekvő jóemberekre gondolok, minden nap teszi a dolgát, melyet a rutin egy idő után egyszínűre fest. A levelezés, egy ily nagy emberrel kiszínezte az életem, folyományaként én is tovább színeztem másokét, legalábbis remélem. Az üzenete, nos az az volt, amelyben végül is megerősített, hogy ne váljak hitehagyottá, hogy: Legyek hű önmagamhoz. „Légy hű önmagadhoz”, ez az üzenet, hogy ne hajoljunk fűszál módjára erre vagy arra, mikor fújdogál az élet szele, mert így válhatunk igaz emberré.

Sok magyarnak köszönhet előre az emberiség, nem kizárólag tiszteletből, leginkább köszönetből. Közéjük tartozik Selye János Professzor Úr is, a stresszelmélet megalkotója, akivel Berci bácsi és a biológiaszakkör szintén levelezett.

- Mindannyian üzenetet hagyni érkeztünk. Berci bácsi, mit üzen nekünk, hátrahagyottaknak Selye János Professzor Úr, aki majdnem Nobel-díjas lett, hiszen éveken keresztül ott szerepelt a neve a Nobel-díj bizottság előtt?

- János bátyám – ahogy magát nevezte előttem – üzenete a következő volt, van és lesz: „Sem a témád fontossága, sem a műszereid teljesítménye, sem a tudásod nagysága, sem terveid pontossága nem pótolhatja gondolataid eredetiségét és megfigyelésed élességét.”

A délutáni napfény meleg sugarai festik sárgára szobám falát, majd lassan elérik a padlón heverő dokumentumaimat is. Mi legyen a következő kérdés? Akkor, ha már Nobel-díjasokról „beszélgetünk”, felteszem a kézenfekvő kérdést.

- Milyen gondolatok kavarogtak fejében, amikor megtudta, hogy egyik volt diákja Nobel-díjas lett?

- Elsősorban roppant mód meghatódtam, aztán büszkeséggel töltött el, tölt el azóta is, hogy Kati (Dr. Karikó Katalin) elérte a tudományos megbecsülés legnagyobb fokozatát. Aztán eszembe jutott, hogy biztos jó ökológus lett volna belőle, de mindig is az érdekelte, hogy hol tud nemcsak megfigyelni, hanem javítani is, ezért áldom érte, hogy végül a biokémia világát választotta.

Utolsó kérdésem az élettel lesz kapcsolatos. Ahogy én látom, a születéstől kezdve lejtőn lefelé haladunk. Eleinte még az egész lejtő mindenestül emelkedik, így abszolút értelemben előre, felfelé haladunk, de aztán lassulni kezd, ahogy megkopik az erőnk, meghajlik a hátunk, így már aztán dupla sebességgel tartunk a fény felé. Szóval.

- Gyerekek. Sok apró üzenetem van. Néhányat elmondok, ami az eszembe jut, ami pedig nem, arra úgy tűnik sajnos nagy szüksége lehetett a legutóbbi nagy járványnak, mikor engem is meglátogatott. Az egyik üzenetem az lenne: hogy gazdagság, az anyagi jólét lelket a dolgoknak nem adhat, de más részről csupa szellemivel, tudással sem lakik jól senki, karöltve kell egyiknek a másikkal járni, így lehet sokáig jó egészségben és szellemi képességekben maradni. A másik, hogy mindannyian egymás testvérei vagyunk, ezért a másik ember veszteségét soha nem tekinthetjük nyereségünknek, egymást felemelve jutunk mi is magasabbra. A harmadik, hogy csak egy egészséges és jó oktatásban részesült népnek van jövője, és, mint tudjuk, egy intelligens, cselekvőképes nemzet ismeri a múltját, és a jelenben következetesen alkotva építi a jövőjét. És még egy. Az életünk egy lehetőség, bánjunk vele tisztelettel, és ha így teszünk, bennünket is tisztelnek majd.

"Alföldi tisztelettel és szeretettel: Dr. Tóth Albert (Berci bátyád) Kisújszállás, 2024. február 22.”

Írta: Lajtár Lili, biológus hallgató